Börtönnel fenyegeti Budai a zsebszerződőket

Egy és öt év közötti börtönbüntetésre lesznek ítélhetők azok a vevők és eladók, ügyvédek és közjegyzők, akik közreműködtek külföldi állampolgárok illegális földtulajdon-szerzésében Magyarországon. A büntetésre lesz fél év moratórium - mondta Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Tízmilliárdokba kerül a Costa Concordia kiemelése

Elkészültek a tervek a négy hónappal ezelőtt zátonyra futott luxushajó, a Costa Concordia elszállítására. A hajó méretei miatt példátlan művelet várhatóan hónapokig tart majd, és átszámítva több tízmilliárd forintba kerül.

Nem volt kérdés Radics Gigi sikere, nincs már fiú a Megasztárban

Radics Gigi különösebb erőlködés nélkül leénekelte két vetélytársát a színpadról, így nem volt kérdés, hogy ki jut be biztosan a Megasztár fináléjába. A másik két énekesből a zsűri Szakos Andreát mentette meg.

Megszenvedi a Balaton a felmelegedést

Fel kellene készülni arra, hogy pár évtized múlva növekszik a szárazság, ami kihathat az érzékeny, sekély vizű Balaton üdülőtóként való hasznosítására - hangzott el egy, a Balatonról szóló siófoki szakmai rendezvényen.

Meghalt a múlt század egyik legnagyobb énekese

Tíz nappal 87. születésnapja előtt a bajorországi Berg bei Starnbergben elhunyt "a XX. század hangjánk" és a legnagyobb élő dalelőadónak is nevezett énekes, Dietrich Fischer-Dieskau. A hírt pénteken közölte felesége, Várady Júlia.

Reménykedünk, hogy valami tévedés - Hajdu Steve és Farkasházy a Heti Hetes végéről

Jáksó László előző adásban elejtett szavai szerint május 20-án, az ötszázadik résszel véget ér a Heti Hetes. Hajdu Steve akár egy internetes folytatásban is benne lenne, Farkasházy Tivadar pedig nem hiszi, hogy a műsor megszűnésének gazdasági vagy nézettségi okai lennének.

Sötét vatikáni titok nyitját keresik a megdicsőült maffiózó kriptájában

Hercegek és bíborosok társaságában elhantolt bandavezér kriptájában keresik a kulcsot egy 29 éve eltűnt lány ügyéhez az olasz rendőrök. A 15 éves vatikáni lány eltűnésében számos elmélet látott már napvilágot, magas rangú vatikáni tisztviselőket, terroristákat, maffiózókat hoztak vele összefüggésbe. Az eddig ellenálló Vatikán a múlt hónapban egyezett bele a sír felnyitásába.

Telefonhívásról vitázik a német és a görög kormány

Angela Merkel német kancellár telefonon azt javasolta Görögország elnökének, hogy a görögök népszavazáson döntsenek arról, kilépnek-e az euróövezetből - állítja a görög kormány. A német kormány szerint ez nem igaz.

Becsülettel győzött az EL-ből kizárt Győr

A Győri ETO úgy is legyőzte a Pécs csapatát az NB I utolsó előtti fordulójában, hogy hiába végez a doogón, nem indulhat az Európa Ligában.

Nem hajlandó magyar feliratot kihelyezni a szlovák vasút

Elutasította a szlovák államvasutak (ZSR) két kisebbségi civil szervezet azon kérését, hogy helyezzen ki magyar nyelvű feliratot a dunaszerdahelyi és a révkomáromi pályaudvar épületére - tudta meg az MTI.

Ügynökök: bűnös vagy áldozat?

Nincs két egyforma eset és nincs két egyforma ügynök, ezért semmi értelme az ügynökügyek kapcsán listázásról beszélni - mondta el Kutrucz Katalin, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgató-helyettese az intézményben tegnap rendezett, Ügynökkérdés a tudományos történetírásban című kerekasztal-beszélgetésen. Abban az összes résztvevő egyetértett, hogy nem lehet a kérdést a bűnös vagy áldozat kérdésre leszűkíteni.

A szarkofágbitorló múmia

A milánói Fatebenefratelli Kórház múmia-projektjének kutatói megállapították, hogy az egyik Min-pap, nevezetesen Ankhpakhered nem nyugodhat békésen közel 2800 éves festett szarkofágja mélyén - azon egyszerű oknál fogva, hogy nyughelyét két évezrede egy egyiptomi fizikai munkás foglalta el.

Titkosszolgálatok az egyházak ellen

Az egyházak megfigyelésében és manipulálásában a titkosszolgálatok kiemelt szerepet kaptak a Kádár-korszakban. Egykori tevékenységükkel kapcsolatban számos mítosz, szándékosan vagy tudatlanságból terjesztett legenda él a köztudatban. Pedig az állambiztonság pártközpontban megszabott céljai és a titkos akciókban bevetett eszközök az elmúlt években már részleteiben is megismerhetővé váltak.

Képeken az ismeretlen kambodzsai nép sírjai

Sziklákba vájták azokat a fakoporsókat, amelyeket egy eddig ismeretlen kambodzsai néppel hoztak összefüggésbe. A titokzatos nép emellett agyagedénybe helyezte az elhunytak földi maradványait. Az új kormeghatározó vizsgálatok célja, hogy az ősi kultúrát ?visszahelyezzék? a történelembe.

A kutya segítette a modern embert a neandervölgyi legyőzésében

A kutyák döntő szerepet játszottak abban, hogy a modern ember legyőzze riválisát, a neandervölgyi embert és meghódítsa Európát ? állítja egy új kutatás.

Aquincum ismeretlen házai és utcái

A BTM Aquincumi Múzeuma és az Osztrák Régészeti Intézet közös, tudományos együttműködésének egyik állomásaként a tavalyi évben került sor a római kori város eddig nagyrészt ismeretlen területeinek talajradaros és elektromágneses felmérésére. 

Megállíthatatlan az illegális kincsvadászat Egyiptomban

Az egyiptomi forradalom által teremtett káoszt kihasználva tolvajok özönlötték el az észak-afrikai országot, hogy megszerezzék Egyiptom fáraói örökségét. Az ősi templomok közelében és az elszigetelt sivatagi helyszíneken történő illegális ásatások becslések szerint a százszorosára nőttek az elmúlt 16 hónapban.

Károly Róbert híres aranyforintja

I. Károly aranyforintja elnevezéssel a Magyar Nemzeti Bank tízezer forintos címletű arany emlékérmét bocsátott ki, amely a Középkori magyar aranyforintok sorozat indító elemeként jelenik meg. Az érme ünnepélyes bemutatására egy konferencia keretében az ELTÉ-n került sor, amelyen előadások hangoztak el a középkori Nyugat-Európa pénzhasználatáról, Anjou királyunk reformjairól és a firenzei mintákon alapuló, első magyar aranyforintról.

Művészi módon cenzúrázták Erasmust

Tintával, néhol az oldalak kitépésével vagy éppen összeragasztásával próbálták a humanista gondolkodó, Rotterdami Erasmust "elhallgattatni" a katolikus cenzorok. Volt azonban olyan is, aki mesteri módon, minden esztétikai szépérzéket latba vetve húzta ki a katolikus egyház túlkapásaival szemben magának kritikus hangot megengedő nagy elme gondolatait.

Akhaimenida várost tárnak fel Iránban

Régészek Irán északkeleti részén egy az Akhaimenidák korából származó város romjait készülnek feltárni.

Ajánlat

 
  Keresd Magad Degeszre - Ebből Te sem maradhatsz ki!

 

Linkek

 

Facebook

 

Ajánlat

 
Tudakozó